2011. szeptember 27., kedd

Dankó Pista saját kora Kovács Ákosa?

A címben álló kérdést egyik interjúalanyunk teszi fel, majd riporterünkkel megállapodván abban, hogy inkább a korszak Kiss Tibijének kell tekintenünk, megállapítja: akkor menő.

Dj B Raff Dankó Pista-remixekkel készült a 4Fenyő Piknikre, a szűk másfél perces film ebből és a közönség reakciójáról ad ízelítőt.

2011. szeptember 23., péntek

Szakács Tibi egy Mikó-dallal

Szakács Tibi három dalt hozott el a 4Fenyő Piknikre. Íme az egyik, egy Mikó István-nóta.

2011. szeptember 21., szerda

Vörös borral festett képet

Most lehullt a lepel Urmai Ungurán László trükkjéről. Korábban már írtunk arról, hogy kortárs képzőművészeti gyűjteményt kezdtünk el létrehozni, amelynek első darabjait Laci készítette el. Azt is említettük, hogy különleges munkák készülnek: mivel témájuk a bor, a bohém világ, létrehozásukban fontos szerepet kap az alkoholos filc.

A következő rövid felvételen Laci azt is elárulja, hogy a kép egy részét vörös borral festette.

Bornemissza Ádám a Pikniken

Már írtunk arról, hogy Bornemissza Ádám fellépése számos meglepetést tartogatott. Az egyik Várnai Tibor megjelenése volt - ő több hazai formációból ismert, a legtöbben a Laza Sójomban láthatták.

Ádám és Tibor régóta ismeri egymást, de soha nem zenéltek együtt. Tibor gitárral jött a 4Fenyő Piknikre, felkészülve egy eseteleges jam sessionre. Nos, ez már a színpadon elkezdődött, Ádám ugyanis meginvitálta Tibort egy kis közös játékra. Mindez később asztal mellett folytatódott, és hajnalig tartott.

Az itt belinkelt felvételen a két úr egy blues játszik, és Ádám beszél a 4Fenyő fröccsről, hangulatról, borról, ilyesmikről.





2011. szeptember 14., szerda

Játssz velünk! - Vicces totó Adyékról

Alábbiakban közzétesszük azt a totót, amelyet a 4Fenyő Piknik közönsége töltött ki az est során.

Megjegyezzük, magunk sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz a dolognak, utólag nagyon örülünk, hogy emellett döntöttünk.

Aki szeretné tudni, mennyire büfé Adyból (Istenem, mennyire stimmel itt a 'büfé' kifejezés!), megtalálja a megoldási kulcsot a kérdéssor végén.

Figyelem! Ergya dolog először a kulcsot megnézni, és utána töltögetni. Tessék csak bátran nekivágni, hadd lássuk, ki mire jut.

A pikniken a győztes csapat jutalma egy üveg pezsgő volt, itt legfeljebb egy virtuális vállveregetést tudunk szétküldeni, de  nagyon drukkolunk minden vállalkozó szellemű játékosnak.




Totó
4Fenyő Piknik
2011. szeptember 3. Dunavarsány

1. Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
            A: Adyt a dunavarsányi vasútállomáson rendszerint cigányzenekar fogadta, mielőtt hintón elindult volna a Vészi-kúriába.
            B: Az állomás melletti vendéglőben csak Ady kedvéért tartottak abszintot, amelyből ő mindig ivott egy pohárral, mielőtt hintóba szállt volna.
            C: Adyt hölgykoszorú búcsúztatta minden alkalommal, amikor visszaindult Budapestre.

2. Kihez írta Ady a Margita élni akar című versciklusát?
            A: Kaffka Margithoz, az írónőhöz
            B: Vészi Margithoz, Vészi József lányához
            C: Hanákné Sződligeti Margithoz, akiről nem tudjuk, kicsoda

3. Melyik híres író felsége volt egy ideig Vészi Margit?
            A: Herczeg Ferenc
            B: Molnár Ferenc
            C: Baranyi Ferenc

4. Milyen italból merített ihletet Ady a Vészi-kúria kertjében, versírás közben?
            A: abszintból
            B: gyömbérsörből
            C: könnyű kerti borokból

5. Melyik fővárosi köztéri szoborra mászott fel kissé kapatos állapotban Ady Endre azt hívén, hogy Léda asszonyt látja?
            A: A lánchídi oroszlánra
            B: Az Operaház előtti szfinxre
            C: A Ferenc József-híd turuljára

6. Melyik városban szerezte be Ady Endre életre szóló szifiliszét?
            A: Párizsban
            B: Nagyváradon
            C: Budapesten

7. Melyik híres magyar prímás volt Ady nagy kedvence, akihez emlékverset is írt?
            A: Bihari János
            B: Dankó Pista
            C: ifj Sánta Ferenc

8. Melyik nem Dankó Pista-mű?
            A: Egy cica, két cica, száz cica, jaj…
            B: Eltörött a hegedűm
            C: Homokóra


9.  Ki volt az a színésznő, aki évekig élt Molnár Ferenccel, és csak azzal a feltétellel volt hajlandó elhagyni az írót, és átengedni a fiatal Darvas Lilinek, ha előbb elvesz őt feleségül? „Feleségül kellett hozzá menjek, hogy elválhassak tőle! Ez nekem jár!” – jelentette ki egy társaságban.
            A: Honthy Hanna
            B: Fedák Sári
            C: Bajor Gizi

10.  Molnár Ferenc egy híres bon mond-nal válaszolt, amikor elújságolták neki, hogy színésznő szeretője, Fedák Sári távollétében mindenkivel lefeküdt. Hogy hangzott ez a felelet?
            A: Nem baj, azért én szeretem.
            B: Neki ez is jól áll.
            C: De pénzért csak velem!

11. Melyik városban született Fedák Sári?
            A: Nagyvárad
            B: Szentgotthárd
            C: Beregszász

12. A legenda szerint miért került be Fedák Sári neve az ulti kártyajáték bemondásai közé (kontra, rekontra, szubkontra, molkontra, Fedák Sári).
            A: Mert nála magasabban művész már nem lehet
            B: Mert ő maga is szeretett kártyázni
            C: Mert a katonatisztek szívesen kártyáztak a hasán

13. Egy történet szerint a katonatisztek arra kérték Fedák Sárint, hadd fürösszék meg 100 üveg pezsgőben. Ő vállalta, de csak azzal a kikötéssel, hogy aztán a pezsgőt a tiszt urak visszatöltik a palackokba, és megisszák. Min lepődött meg mindenki az erotikus ceremónia végén?
            A: Hogy kiment a pezsgőből a buborék
            B: Hogy Fedák Sári pezsgőillatú lett
            C: Hogy a visszatöltéshez már 101 palackra volt szükség

+1 Vészi József 1905-ben elvállata a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetését, munkáját Ady is segítette. Hogyan hívták ezt az egyébként hamar elbukó kormányzatot?
            A: Wekerle-kormány
            B: Darabont-kormány
            C: Antall-kormány

Megoldási kulcs: BBB CBB BCB CCC CB

2011. szeptember 7., szerda

Video: Ady miatt tanult meg dobolni

Deák Tamás dobművész videoüzenetet küldött a 4Fenyő Piknik közönségének. Ebben főképp arról beszél, hogy egy Ady-vers miatt tanult meg dobolni, és példákat hoz az adys versritmusok és az afrikai dobolás párhuzamaira, összefüggéseire.

Nagyon érdekes kísérlet, ezt így gondolta szeptember 3-án Dunavarsányban a 4Fenyő Piknik közönsége is, amikor a megnyitón végignézte a rövidfilmet.


2011. szeptember 5., hétfő

Hajnalig jameltek a a fiúk

Bekövetkezett az, amiben a 4Fenyő Piknik szervezői eleitől reménykedtek: a buli végül is jóval több lett, mint előre megszervezett programok sorozata.

Például mi eredetileg Bornemissza Ádám koncertjét hirdettük meg (ő a szemüveges úriember), aki bariton ukulele kísérettel (bizarrul hangzik, de nagyon jó volt) énekelt blues nótákat. Ám gitárral a hátán érkezett meg Várnai Tibor (szintén zenész, több formáció, például a Laza Sójom frontembere), és közölte:

" Ádámmal régóta ismerjük egymást, de még soha nem zenéltünk együtt, ezért most kísérni fogom."

Ádám azonnal rábólintott a dologra.

"Végül is ez blues. Élő, improvizatív zene" - fogalmazott tömören.

Így tehát a szóló program végén elhangzott néhány duett is, elsősorban jól ismert sztenderdekből, amitől végül komoly családos hölgyek rázni kezdték a hajukat.

A közös zenélés annyira jól sikerült, hogy a hivatalos program után, asztal mellett még hajnalig tartott.


2011. szeptember 4., vasárnap

Győzött az Ady-imitátor

Már akkor erősen meglepődött a dunavarsányi 4Fenyő Piknik teraszon fröccsözgető közönsége, amikor feltűnt az Ady Endrét alakító Robin László, és végtelenül lassan átvonult a téren, hogy végül Ady jól ismert fejet félrebillentős-könyöklős stílusában szoborrá merevedjék egy asztal mellett. Amikor aztán a kertészfiú Janót imitáló Stubnya Béla is megérkezett pohárral, ceglédi kannával, mezítlábasan, a közönség joggal kérdezte: ebből mi lesz?

A performansz -amelyhez a piknik házigazdája, Gábor bácsi HH is csatlakozott - egy ismert irodalomtörténeti anekdotát dolgozott fel. Eszerint 1907 nyarán Vészi József úgy alakította ki saját dunavarsányi kúriájának kertjét, hogy Ady ott a legnagyobb nyugalomban alkothasson, sőt az ihlető nedűről is gondoskodott. kertészfiú cipelte a költő után vederben a könnyű kerti borokat és a szikvizet.

A szellemes performansz csavart egyet a történeten, amelynek poénja így a 4Fenyő fröccs feltalálása lett. A közönség díjazta az ötletet.















2011. szeptember 2., péntek

Gábor bácsi HH visszapillant

Az utolsó simításokat végezzük a 4Fenyő Piknik előkészítében. Az oldalt látható képen a háttérben Urmai Ungurán László a kiállítás berendzésén fáradozik a Petőfi Művelődési Házban , míg az előtérben holnapi házigazdánk, Gábor bácsi HH pajkosan kacsint. De az is lehet, hogy úgy sütött a nap. Talán holnap kiderül.

Szeptember 3., 18 órától, Dunavarsány, Petőfi Művelődési Ház és Bakterház Pizzéria.

Az MTI a 4Fenyő Piknikről

Hagyomány - közélet -piknik Dunavarsány bohém művészeti hagyományait eleveníti fel a 4Fenyő Piknik

    Dunavarsány, 2011. szeptember 1., csütörtök (MTI) – Az egykori bohém hangulatú, művészettel és szellemi gazdagsággal teli Dunavarsány „felélesztése” a célja az úgynevezett 4Fenyő Pikniknek, melyet most először, szombaton  rendeznek meg a városban – tudta meg az MTI a program főszervezőjétől.
    A jó bornak és a finom ételeknek is kitüntető szerepet biztosító „bohém” találkozóra nem csak művészeket várnak.
    Kerékgyártó György az ötlet eredetéről elmondta, hogy a XX. század elején a történelmi településrészen található Vészi-kúria volt az akkori modern magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak pihenő- és alkotóhelye. Gyakran megfordult itt Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Molnár Ferenc, Bíró Lajos és Ady Endre is (aki a feljegyzések szerint a kúria kertjében írta meg A fekete zongora című versét). A találkák színtere később elpusztult, csupán 4 óriás fekete fenyő maradt fenn a kertből, melyeket azóta védetté nyilvánítottak.
    Mivel ezek a fák az egykori szellemiséget, a bohém hangulatot idézik, a dunavarsányi Petőfi Művelődési Ház és a Doktor Mamut Produkciós Iroda 4FenyőPiknik címmel hagyományteremtő programra hívja az elődöket tisztelő és a kultúrát szerető közéleti embereket, művészeket, és persze Dunavarsány és a környék minden lakosát - tette hozzá a főszervező.
    A rendezvényt a művelődési házban egy alkalomhoz illő tárlat megnyitásával kezdik, majd átsétálnak egy pizzéria teraszára, ahol evés- ivással és vidám produkciókkal telik a délután. Este gyertyák fényében vonulnak a Trianon emlékparkba az Ady- kopjafához, hogy tisztelegjenek a híres elődöknek, és meghallgassák A fekete zongora című Ady-verset.
    Kerékgyártó György szerint legalább háromféle további érdekességet tartogat a dunavarsányi 4Fenyő Piknik.  Egy új, értékes, reményeik szerint a város büszkeségévé váló képzőművészeti gyűjtemény létrehozásába fognak bele, valamint egy új innivalót is most először kóstolhat meg a közönség. A magyar fröccskultúrát gazdagítandó a szervezők megalkották a 4Fenyő fröccs névű italkeveréket (a pontos receptúra egyelőre titkos), amelyből egy pohárkára mindenkit vendégül látnak szombaton.
    A harmadik különlegesség, hogy a zenét szolgáltató lemezlovas – Ady nagy kedvencének tiszteletére - Dankó Pista-dalokból mutat be néhány remixet. Ilyen zenei összeállítás a magyar poptörténetben még soha nem hangzott el  – mondta a piknik főszervezője.
htm \ ifgg

Program itt.


http://4fenyo.blogspot.com/2011/08/f-orgatokonyv-4fenyo-piknik-dunavarsany.html

2011. szeptember 1., csütörtök

Hogyan jutsz el a 4Fenyő Piknikre?

Bár ma már a legtöbben a GPS irányítására bízzák magunkat, a biztonság kedvéért adunk néhány praktikus információt az érkezéssel kapcsolatban.

AUTÓVAL
Budapestről az M5-ös autópályán kell indulni Szeged felé, és az M7-es felé átvezető szakaszon kell rátérni a nullásra. Onnan a Ráckeve-Baja irányt követve tanácsos áttérni az 51-es főútra, és jönni-jönni a Dunavarsányi leágazásig.

Másik lehetőség, hogy az ember a Boráros tértől kifelé indul a Soroksári úton, Soroksáron, a felüljárónál letér az 510-es útra, áthalad Dunaharasztin, majd Taksonyon. Taksony központjában a Bugyi felé útra kell kanyarodni (balra), onnan pedig néhány perc múlva jobbra Dunavarsány felé.

Mindkét úton kb 30-40 perc alatt lehet eljutni a belvárosból a végcélig.

A Bakterház Pizzéria és a Petőfi Művelődési Ház előtt lehet parkolni, illetve a közelben van még egy CBA viszonylag nagy parkolóval.

Vigyázzatok magatokra az 51-esen a dunavarsányi leágazásnál, és ránk a város előtti nagy kanyarban (biciklisek!!!), meg ha már beértetek a városba!

BUSSZAL
Autóbusz a Népliget állomásról indul, a délegyházi járatot kell keresni, könnyű mert a 655-ös számot viseli. A jegyet Dunavarsány vasútállomásig kell megváltani, a menetidő kb 50 perc. Ha megérkeztél és leszálltál, fordulj meg, gyere vissza 50 métert, és a pizzériában vagy, szemben ott a művház.

VONATTAL
Vonat Kőbánya-Kispestről, illetve Ferencváros állomásról indul Kunszentmiklós-Tass vagy Kiskunhalas célállomásokkal. A menetrendet könnyű megjegyezni: minden óra-harminckettőkor indul a szerelvény a Kökiről, és kb 8-10 perccel később ér Ferencvárosba. A menetidő 38 perc. Ha leszálltál, fordulj meg, gyere vissza 50 métert, és a pizzériában vagy, szemben ott a művház.

Program itt.

Kortárs gyűjteményt hozunk létre

"Számomra a festés jelenti azt a szellemi és szakmai szárnyalást, kitárulkozást, amikor a megrendelők pénztárcája nem dönthet" - mondja munkájáról Urmai Ungurán László képzőművész.

Az eddig több mint 20 önálló kiállításon bemutatkozó alkotó mellesleg két évtizede saját arculattervező céget vezet. Ott mindent a megrendelő igényei szerint végez el - a festészetben azonban nem ismer megalkuvást.

Ezért várjuk izgatottan a szeptember 3-át, amikor a dunavarsányi 4Fenyő Pikniken, Laci kamarakiállításán bemutatjuk azt az új művet is, amelyet kifejezetten a mi kérésünkre és az egykori varsányi Vészi-kúria szellemiségének ihletésére készít. Eddig annyit árult el, hogy hódolva az itt gyülekező művészek bohém szokásai előtt, stílszerűen nagy szerepet szán a kompozícióban az alkoholos filcnek.

Ezzel a művel nagy terveink vannak. Jövőre újabb művészt kérünk majd fel arra, hogy hozza el munkáit, köztük egyet, amit kifejezetten erre az alkalomra készít. Az évek során így egy olyan képzőművészeti gyűjtemény jöhet létre, amely nem csak a város újabb büszkesége lehet, de felkeltheti a gyűjtők érdeklődését, egyben ráirányíthatja a figyelmet az irodalomtörténet egy rendkívül érdekes korszakára.

A kiállítást szeptember 3-án, szombaton 18 órakor nyitjuk meg Dunavarsányban, a Petőfi Művelődési Házban.

Piknik - NÉPSZAVA CIKK


Piknik a dunavarsányi irodalomért
Kulturális és gasztronómiai találkozót rendeznek Dunavarsányban 4fenyő piknik néven szeptember 3-án, a programokban bővelkedő rendezvény a hely gazdag irodalmi hagyományaira kíván emlékezni. Dunavarsány komoly irodalomtörténeti értékekkel büszkélkedhet: a XX. század elején a történelmi falurészben található Vészi-kúria volt az akkori modern magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak pihenő- és alkotóhelye.



2011. szeptember 01. csütörtök, Népszava Online


Gyakran fordult meg itt Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Molnár Ferenc, Bíró Lajos és Ady Endre. Számos feljegyzés bizonyítja, hogy ő 1907 nyarán itt, a kúria kertjében írta meg a magyar szimbolizmus meghatározó művét, A fekete zongora című versét. Az irodalomtörténeti adalékok mellett már akkor rengeteg újságcikk, anekdota, feljegyzés, pletyka számolt be e jól ismert irodalmi alakok bohém szokásairól.


A program szervezői szeretnénk, ha Dunavarsány újra az lenne, ami száz évvel ezelőtt: a művészetek és a bohém világ otthona. Ezért - hagyományteremtő szándékkal - vidám találkozóra invitálnak színészeket, képzőművészeket, zenészeket, közéleti embereket, valamint a sajtó és a média képviselőit. Az összejövetel nyilvános: a programokra ingyenesen léphet be a meghívottakon kívül is minden érdeklődő.

A 4Fenyő Piknik három helyszínen zajlik majd koncertekkel, versekkel, sok vidámsággal. Megkezdik egy új, különleges értékű képzőművészeti gyűjtemény létrehozását kezdjük, amely hamarosan a város büszkesége lehet. A DJ-nk Ady nagy kedvencének tiszteletére - a magyar poptörténetben először -
Dankó Pista-dalokból mutat be néhány remixet.


Népszava-információ

2011. augusztus 30., kedd

Ukulelén tolja a bluest

Bornemissza Ádámot láthattuk-hallhattuk már néhány formációban. Basszusozott Benkő Zsolt bandájában, Hendrix tribute-projektekben jeleskedik, tolta már szólóban, akusztikusan, magyar nyelven a Hey Joe-t, és duettben a Mississippi-delta fekete zenéjének kései értelmezését.

Ádám erénye, hogy otthon érzi magát a nagyszínpadon, ugyanakkor fesztelenül játszik a kocsmai pódiumokon is. Énekel, bőgőzik, gitározik, és...

Igen, igen, most egy unikális ötlettel áll elő: ukulelén tolja majd a bluest a 4Fenyő Pikniken.
A további programok itt, alant pedig egy félperces ízelítő az ukulelés blúzolásból.


2011. augusztus 28., vasárnap

Dankó Pista-remixek a Pikniken

Az idősebb magyarok tudni vélik, hogy Dankó Pista valójában nem egy édes vörösbor. Illetve az is, de...

Szóval nem úgy van, mint ahogy Sándor Gyuri vélekedik Karinthyről. Ő ugyanis az egyik estjében azt mondta még anno: "egyes vélemények szerint Karinthy Frigyes a róla elnevezett útról kapta a nevét".

A nóta és a bor ugyan összetartozik, de a tyúk és a tojás kérdésében ezúttal egyértelműen a tyúkra voksolhatunk: a bort nevezték el a szegedi nótaszerzőről és hegedűvirtuózról.

És úgy tűnik, ezt a fiatalok is tudják. Dj B Raff ugyanis azzal állt elő, hogy Dankó Pista-remixekkel oldja majd a 4Fenyő Piknik amúgy sem túlságosan súlyos hangulatát..

A csizma az asztalra, vagyis Dankó a Piknik programjába úgy kerül, hogy a nótaszerző nagy kedvence volt Adynak, verset is intézett hozzá, természetesen poszt humusz.

"A saját stílusomba ágyazom majd ezeket a dallamokat, de szeretném, ha a közönség könnyen ráismerne naz eredeti művekre. Izgalmas feladat, annyi biztos" - mondja hat nappal a kezdés előtt Dj B Raff.

Mint minden program a Pikniken, ez is ingyenes. További részletek itt.

2011. augusztus 25., csütörtök

Új fröccs a fröccstörténelemben - ingyen kóstolhatsz!!!

A spriccer - vagy ahogy Vörösmartynak köszönhetően magyarul nevezzük: a fröccs - kedvelői tudják, e kiváló italnak annyi fajtája létezik, hogy szinte képtelenség felsorolni. Itt és itt olvashatni alaposabb felsorolásokat, de engedtessék meg kiragadni néhány olyan változatot, amelynek már a neve is borzongást okoz a fröccskedvelőben.

A házmestert és a viceházmestert mindenki ismeri, a polgármestert és az alpolgármestert már talán kevésbé, a bakteranyós pedig kendőzetlenül vall a magyar néplélekről. Zseniális a Puskás-fröccs avagy 6:3, amely a keverési arányra utal, és nekünk nagyon kedves a maflás, valamint a távolugrás is.

Fröccskedvelők, figyelem! A fröccstörténelemben először kínálunk 4Fenyő Fröccsöt szeptember 3-án Dunavarsányban a 4Fenyő Pikniken. Aki ott lesz a megnyitón, vendégünk egy ilyen italra, amelyet a népszáj máris elkezdett Ady-fröccsnek nevezni, noha Adyhoz azért így, direktben nincs köze.

A keverési arányt egyelőre nem áruluk el, de azt igen, hogy már létezik Nagyfenyő és Kisfenyő változat is, amelyet az évszaktól függően variálhatunk.

A 4Fenyő Piknik programja itt.


Beugratós kérdés?

Miközben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 4Fenyő Piknik programja továbbra is itt olvasható, megemlítjük, hogy a találkozón nem csak maga a program érdekes, hanem a vendégsereg is.

A visszajelzések alapján szép kis társaság gyűlik össze, úgyhogy lehet készíteni az autogramgyűjtő füzeteket is.

Nem mellékes: van egy harmadik nagyon kis költségvetésű sspotunk is, bár úgy látjuk, azt már megtaláltátok, és elkezdtétek nézni :)))










2011. augusztus 24., szerda

Elég volt Adyból!

Azoknak, akik unják már Ady Bandi arcképsorozatának Andy Warholos felfogását, készítettünk egy új szórólapot/plakátot/meghívót.

Emez a békebeli időket idézi inkább, borozni hív, s merészen megfeledkezik az irodalomról, de ez nem baj, velünk is előfordul néha.

Amúgy a 4Fenyő Piknik részletes programja továbbra is itt olvasható.

Szép kánikulai nyárvéget mindenkinek!

2011. augusztus 22., hétfő

Sanyiéknál

Most mondhatnánk, hogy az álomgyári karrier lehetősége vezérelt bennünket ismét, de ki hinné el.

A helyzet az, hogy a Dunavarsány melletti földek egyszerűen vonzzák a kamerát, nem lehet nem forgatni.

Mindent egybevetve: íme az új spot, Használjátok egészséggel, és mindenkit szeretettel várunk szeptember 3-án ingyenes rendezvényünkön.









2011. augusztus 18., csütörtök

A nagyon kis költségvetésű reklámspot

Alant látható az első reklámspotunk, amelyet két-három hete már megvillantottunk itt.

Érdekességként említem, a film annyira kis költségvetésű, hogy csak magammal tudtam összeveszni nem-fizetés miatt.














2011. augusztus 16., kedd

Alkoholos filccel emlékezik a piásokra

A 4Fenyő Piknik nyitó eseménye egy rendkívüli kiállítás lesz. Urmai Ungurán László grafikus- és festőművészt arra kértük, a többi kiállítandó kép mellett készítsen egy olyat is, amelyet kifejezetten a város, az egykori Vészi-kúria, vagy éppen Adyék 'boros- bolond' varsányi tartózkodása ihletett.

A művész épp a napokban informált bennünket. Azt mondta, teljes erővel dolgozik. A művet meglepetésnek szánja, ezért sok részletet nem árult el, de egyet igen: a kép létrehozásához - tekintettel arra, hogy boros, ivós emberekről, és egy igazi bohém piknikről van szó - eszközül stílszerűen az alkoholos filcet választotta.

Nem mellesleg a 4Fenyő Piknik tervezett programja már olvasható itt.

2011. augusztus 15., hétfő

A 4Fenyő Piknik programja

4Fenyő Piknik
2011.09.03.

MEGNYITÓ
18.00
            Helyszín: Petőfi Művelődési Ház

1. Az érkező vendégek welcome drinkként megkóstolhatják a 4Fenyő fröccsöt, amelyet a Bakterház Pizzéria biztosít a helyszínen.
2. Urmai Ungurán László festőművész kiállításának megnyitása


Konferál: Kerékgyártó György főszervező
Beszéd: Gergőné Varga Tünde, Dunavarsány alpolgármestere
             Szabóné Pál Orsolya, a Petőfi Művelődési Ház intézményvezetője
                       
A művek megtekintése, majd átvonulás a Bakterház Pizzériába.

FŐPROGRAM
18.45  
            Helyszín: Bakterház Pizzéria

Gábor bácsi HH vezetésével a vendégek fogadása a Bakterház Pizzériában. Az érkezőket a szervezők jóvoltából minden asztalon a pizzéria egyik specialitása, tapas várja.
Köszöntő: Gábor bácsi HH, Kerékgyártó György

19.20
Stubnya Béla színművész és Deák Tamás afrikai dobos Ady-performansza.

19.45
            Ady-totó

20.00
Szakács Tibor színművész-zenész saját dalait játssza
Bornemissza Ádám zenész dalokat játszik

21.00
Gyertyás átvonulás a Trianon Emlékparkba, az Ady-kopjafánál Szakács Tibor elszavalja A fekete zongora című Ady-verset

21.45
Dj B Raff Dankó Pista-remixeket játszik

22.45
            Gábor bácsi HH és Kerékgyártó György zárja az est hivatalos programját

2011. augusztus 12., péntek

Fusson, akinek nincs bora!

Úgy döntöttünk, Adyék dunavarsányi ténykedése éppen elég apropó ahhoz, hogy összejöjjünk.

Ezért szeptember 3-án, 18 órától kb ameddig tart meghirdetjük Dunavarsányban a 4Fenyő Pikniket.

Helyszín egészen pontosan: Petőfi Művelődési Ház és Bakterház Pizzéria.

Figyelem! Belépés csak gyakorló bohémeknek, viszont ingyen. Lesz élő zene, performansz, kiállítás, fáklyás bóklászás az éjszakában és egy sereg meglepetés, amit majd akkor árulunk el, amikor már mindenki meglepődött.

De ami különösen fontos: jó bor, jó bor, jó bor! Az biztos lesz.

Ezért választottuk szlogenül az Ady-idézetet: "fusson, akinek nincs bora!".

2011. július 21., csütörtök

Megfestette a fenékstemplizést

A harminc fölöttiek egyik közös kulturális élménye  Jiři Menzel Oscar-díjas alkotása, a Szigorúan ellenőrzött vonatok.

A film emlékezetes és sokat idézett jelenete, amikor Tapicska forgalmista az éjjeli ügyeletben végigpecsételi egy kisasszony fenekét a cseh vasút hivatalos bélyegzőivel (balra).





Örömmel fedeztük fel, hogy a jelenetet festmény is megörökíti, méghozzá éppen Dunavarsányban, a vasútállomás mellett a Bakterház Pizzéria nevű vendéglátós helyen. Aki betér ebbe a csodálatos, szökőkutas terasszal rendelkező, igényes étterembe, örömmel fedezheti fel, hogy a varsányiak ne keveset őriznek még abból, amit száz évvel ezelőtt a Vészi-kúriában vendégeskedő művészek (Ady, Molnár Ferenc, Bíró Lajos, Csáth, Kosztolányi) képviseltek.

Íme a pizzériát díszítő festmény:

2011. július 7., csütörtök

Miért drágább a bor, mint a tej?

Bornemissza Ádám barátunkat feltehetőleg nem az általunk is közölt Ady-adoma ihlette meg, hiszen a Miért drágább a bor, mint a tej? című dalát már évekkel ezelőtt is játszotta, mindenesetre ad Ady-történet kommentárjaként juttatta eszünkbe. Hallgassuk meg együtt!





Kertész hordta utána a fröccsöt

Egy korábbi posztban már beszámoltunk arról, hogy Ady igen sok időt töltött Vészi József dunavarsányi kúriájában, és hogy igen sok kiváló verse született itt, köztük A fekete zongora.

Már most tekintsük meg alaposabban azt az irodalomtörténeti összefoglalót, amely a vers után található (lásd az előbbi linket). Érdekes adatokra bukkanhatunk, főleg az figyelemre méltó, amit Ady Lajos ír. Az egyszerűség kedvéért idézzük:

"Itt, a pompás és hatalmas kertben írta igen sok versét. A nyugodt, zavartalan munkához való csendet és magányosságot Vésziék kedves figyelemmel biztosították számára: a kert minden sarkában volt alkalmas búvóhely: filagória, magános pad és asztal, s egy-egy versének ahány strófája volt, annyi helyen írhatta meg. A Vészi rendeletéből ilyenkor a könnyű kerti bort és szódavizet jeges vederben hurcolta utána a kertész-legény […] A fekete zongora is Varsányban íródott."


Nyugodtan kijelenthetjük: így kell élni.

2011. július 1., péntek

Vészi Margit, a múzsa, festőművész és riporter

A négy Vészi lány közül a legidősebb, Margit kivételes tehetségű és kivételes életet élő asszony volt.  A család dunavarsányi nyaralójában a fiatal Margit belehallgathatott az akkori irodalmi és kulturális élet nagyjainak, többek között Csáth Gézának, Ady Endrének és édesapjának, Vészi Józsefnek a beszélgetéseibe. Az éles eszű lány véleményét egy idő után már ki is kérték az irodalmi nagyságok, bár szabadszellemű apja a gyereknevelés során meglehetősen konzervatív elveket vallott. Margit énekelni tanulhatott és eljárhatott Bihari János festőiskolájában, de ezt afféle női szeszélyként és nem a tehetség megnyilvánulásaként kezelte Vészi, éppen ezért ő is meglepődött, amikor 19 éves gyermeke a Műcsarnok Téli tárlatán kiállított két festményével hatalmas sikert aratott. Ekkor megenyhül az atyai szigor, és Margit Párizsba utazhatott, festeni tanulni. Ám ott az öntörvényű lány énekiskolába iratkozott be, ami végül hatalmas csalódást okozott neki: gyönyörű szoprán hangja egy év alatt altra mélyült, és elkeseredésében feladta énekesi vágyait.

Múzsaként viszont gyorsan ért el sikereket: először Adyt csavarta az ujja köré, aki bár Lédáért lángolt, vonzónak találta Margitot is, ám a kezdeti, finoman udvarlós időszak végül barátsággá nemesült és életük végéig megmaradt. Ady minden kötetéből dedikált példányt küldött Vészi Margitnak és komolyan megbántódott, ha a nő nem reagált azonnal. Barátságuk fontos emléke a Margita élni akar című versciklus. Margita alakját mindenki azonnal Vészi Margittal azonosította, akin ez a becenév élete végéig rajta maradt. Margita pedig naplójában írta le szeretett Adyjáról gondolatait, ebből maradt fent az a bejegyzés is, amelyben Ady és Léda közös gyermekéről ír.

Ady után a fiatal, akkor már híres és hírhedt Molnár Ferenc szívét hódítja meg. Vészi féltette lányát a heves vérmérsékletű, italozó zsenitől, akinek ő a szerkesztője, de az atyai tiltás csak felszítja Margit dacát és annak ellenére hozzá megy Molnárhoz, hogy az író már a jegyesség időszakában is gyakran megverte. Margit ekkor már karikaturistaként is nemzetközi elismeréseket kapott, és énekesnőként is kezdte visszaszerezni önbizalmát. A sértődött író pedig minden eszközzel alázta és pofozta asszonyát. Egyszer, amikor vacsorát adtak, a részeg Molnár Ferenc ollóval kivágta a szmokingját és lyukas nadrágban jelent meg. - A feleségem zseniális festőművésznő, ezért nincs ideje arra, hogy a stoppoljon – szégyeníttette meg a vendégek előtt Margitot, aki sírva rohant ki a szobából. Egy másik alkalommal eltörte felesége kisujját, amikor arról vitáztak, hogy a részeg férj hányhat-e a fürdőkádba. Kislányuk születése után nem sokkal Margit a gyerekkel elköltözik. A hozzá írt önvallomás, a Liliom angol díszbemutatója egy időre még visszacsábította férjéhez, de rá kellett jönnie, hogy ahogy Liliomot a halál sem tudja megváltoztatni, úgy Molnár sem tud megváltozni. Hivatalosan is elváltak. Margit Az Est első női utazó riportere, később Magyarország egyetlen női haditudósítója lett.



Ezután is hihetetlen körökben forgott: vendégeskedett a svéd királyi családnál, Einsteinnel vacsorázott és elcsábította Puccinit is. Aztán jött egy késői olasz szerelem: Paolo Mantica. Az ifjú újságíró támadta Mussolinit, aki hatalomra jutása után Szicíliai birtokára száműzte. Vészi Margit ide már nem követte, csöndesen elváltak útjait. A nő irodalmi kiadót alapított Olaszországban, fordított és forgatókönyveket küldött Hollywoodba, végül Amerikába költözött ki, ahol könyvtáros lett a Metro Goldwyn Mayernél. Csak harminc évvel később készült el egyetlen filmje, az All in a Night's Work, Shirley Mclaine főszereplésével. Vészi Margit a gazdasági válság alatt elszegényedett, végül már áruházi eladó volt. Elkeseredésében még volt férjét, az Amerikában sikeres és gazdag Molnár Ferencet is felkereste, aki munkát ugyan ajánlott neki, de szánalmasan kevés fizetésért. Csak akkor kerültek ismét közel egymáshoz, amikor élete végén Molnár kórházba került. Öregségére Vészi Margit Spanyolországba költözött, egy szállodai szobában lett öngyilkos 1961-ben.

( Az első kép Vészi Margit portréja, a második a művésznő Falusi lak című alkotása.) 

2011. június 30., csütörtök

Magyar Dankó Pista

Dankó Pista muzsikus cigánycsalád leszármazottja, s már 15 évesen saját zenekara élén játszik. Döntő fordulat életében a költő Pósa Lajossal való megismerkedése.  

- Ettől fogva nem is válik el a két név egymástól, és míg magyar nótát dalolnak a világon, addig mindig együtt emlegetik nevüket - mondja róluk Móra Ferenc. - A költő karjára vette a cigányt, és halálos holtáig el nem hagyta többet.

Alig múlt kilencesztendős, amikor édesapját elveszti. Neveltetéséről ekkor atyja zenész barátja, Erdélyi Náci, a szegedi cigánykirály gondoskodik, aki egyebek közt Gárdonyinak és Mikszáthnak is bírja a barátságát. Dankó Pista tizenöt esztendős korában saját zenekara élén prímás, Szatymazon. Itt ismerkedik meg Joó Ferenc festő-földbirtokos Ilonka nevű leányával is, akit az apai házból regényes körülmények között megszöktetve feleségül vesz. A sors kiszámíthatatlan akarata jóvoltából a később megbékélő apósa jelenlétében hal meg Dankó Pista 45 évesen, budai lakásában, tüdőbajban. Rövid élete során több mint félezer dallamot, nótát komponál, melyek a magyar nóta történetének egyik legnagyobb alakjává teszik. A Dankó-nóta jelentősége túlmutat önmagán, hisz oly korban történik mindez, amelyben a magyarságunk megtartóereje a tét. Ahogy Ady mondja:

        „Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,
        Akinek a lelke elvágyódik innen,
        Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,
        Akinek a lelke magyar földön árva,
        Megmenti, megtartja a te magyar lelked,
        A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,
        A te duhajságod, a te kacagásod...
        Visszaadtál nekem egy vesztett világot!..."

A dalkirály, Dankó Pista életének utolsó sorai ezek voltak:

"...A végzet, mely egyik kezével megtermékenyítette a lelkemet, és több mint 500 nóta alakjában pazarul szórta rám a dalok tömegét, a másik kezével elvette tőlem egészségem egy részét. Azt gondolta tán, hogy elég volt a muzsikából? Már San Remóban égette a vágy a lelkemet, hogy még egyszer lássam, és elbúcsúzzam közönségemtől. Búcsúzzunk! Aztán ki-ki emlékezzék szeretettel, híven, holta napjáig. Én még azon túl is..."

2011. június 29., szerda

Halva született Ady és Léda gyermeke?

Ady Endre nagy szerelme Diósi Ödönné Brüll Adél, vagyis visszafelé olvasva Léda.  A költő 1903 nyarán ismerte meg Lédát, kapcsolatuk 1912-ig tartott.  Léda 1907. augusztus 26-án halva született lánya nagy valószínűséggel Ady Endrétől származott. A megfelelő súlyú magzat pár nappal a születés előtt halt el a méhben, aminek okát utólag nem lehet megállapítani, bár tény: Léda sokat cigarettázott, még a terhesség alatt is, ami növeli a magzati halálozás gyakoriságát. Felmerülhet a vérbaj okozta magzati fertőzés lehetősége is, de 1907-ben Léda – ha esetleg megkapta volna Ady Endre betegségét – már túl kellett, hogy legyen e betegség fertőző időszakán. Léda és Ady viszonyáról egyébként tudott a férj, Diósi Ödön - becenevén Dodó – is, aki valószínűleg biszexuális volt, ez magyarázhatja, hogy különösebb zokszó nélkül fogadta el a családi háromszöget. Sőt, egyik levelében Léda férjének Adyval való kapcsolatáról azt írta: „S ez a Dodó, hogy szereti ezt az embert, néha féltékeny vagyok rá.”  A családi háromszögben élő Léda halva született lányának anyakönyvi kivonatában apaként Diósi Ödön kereskedő szerepelt. Sokak szerint azonban három érv is szól Ady Endre apasága mellett:

1. Ady mély aggodalommal és féltő gondoskodással kísérte végig Léda terhességét. Léda a vajúdás kezdetekor Adyt hívta Budapestről Nagyváradra. Róla Léda szülése után Vészi Margit a következőket írta naplójába: „Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott…” Diósi csak szeptember közepén látogatta meg feleségét, és ezután vetette fel a válás gondolatát.

2. Léda és Ady Endre a fogamzás legvalószínűbb időpontjában, 1906. december 4-én, illetve az azt megelőző és követő két hétben: november 20a és december 18-a között együtt voltak. 1906. szeptember 10-e és november közepe között kettesben vettek részt egy hosszabb földközi-tengeri hajóúton, majd utána Ady Endre és Léda rendszeresen találkoztak Párizsban.

3. Vészi Margit „Margita” közlése szerint: „Ady a maga gyermekének vallotta Léda szülöttét, azzal a bizonyítékkal, hogy hat ujjal született, mint ő.” Adynak ugyanis hat ujja volt, és ennek a dominánsan öröklődő fejlődési zavarnak a megismétlődése a leánymagzatban valóban apasága döntő bizonyítékának számít.

2011. június 27., hétfő

A Budapesti Napló

A kép Kréner Balázs tanulmányában jelent meg, a Napút folyóiratban. A Budapesti Napló munkatársait ábrázolja. Jobb oldalt könnyű felismerni a fiatal Kosztolányit, tőle balra néz szembe a kamerával Csáth Géza.

A középen szembenéző úr nem más, mint Bíró Lajos, a lap helyettes szerkesztője, majd felelős szerkesztője, Róla ma kevesebbet beszélünk, pedig a kor ünnepelt novellistája volt, később pedig sikerült nemzetközi karriert csinálnia. Hollywoodban is dolgozott forgatókönyvíróként, később pedig Korda Sándorral alapítója lett a London Films Productionnak. Első kiugró sikere a VIII. Henrik magánélete című filmje volt, de nevéhez fűződik A vörös pimpernel, A bagdadi tolvaj és az Öt lépés Kairó is.

Ezek az emberek gyakorta voltak vendégei a dunavarsányi Vészi-kúriának, amelyre - mint az előző posztban említettük - ma is emlékeztet 4 óriás feketefenyő.

2011. június 24., péntek

Hogy kerül egy kertbe zongora?

Dunavarsány egyik felében, amelyet Nagyvarsánynak hívnak, áll négy óriás feketefenyő. Ezeket az önkormányzat 1998-ban kultúrtörténeti értékük miatt védetté nyilvánított. Miért? - tehetjük fel a kérdést.

A terület ma néhány cég telephelye, korábban tsz volt, azelőtt viszont - a második világháborúig - a Vészi család kúriája állt itt. Vészi József, a Budapesti Napló alapítója, főszerkesztője gyakran hívta meg ide a lap szellemi holdudvarába tartozó alkotókat. Olyan művészek töltötték itt az időt, mint Csáth Géza, Molnár Ferenc vagy Ady Endre.

De ez még semmi! Az irodalomtörténet ugyanis feljegyezte, hogy Ady éppen itt, e kúria kertjében írta a Margita élni akar című ciklust, valamint azt a verset, amelyet a magyar szimbolizmus emblematikus műveként szoktunk emlegetni, A fekete zongorát.

A kúria a háború után elpusztult, a kertből csak ez a négy fenyő maradt. Ezek emlékeztetnek arra, hogy Varsány valaha a modern művészet élvonalába tartozó alkotók pihenőhelye volt.